Projektmenedzsment

A projektmenedzsment célja, hogy adott erőforrással és költségkerettel, adott időkeretben végzett tevékenységgel meghatározott eredményeket érjen el.

A PRINCE II. módszertanon alapuló saját projektvezetési módszertanunk biztosítja, hogy az egyes célok és részcélok teljesítése a megadott idő- és költségkereten belül, a megkívánt minőségben megtörténjen, illetve bármely, az előzetes tervektől való eltérésre a lehető legkorábban fény derüljön, annak kezelésére a megfelelő lépések megtörténjenek.

A projekt elindítása:

Mielőtt a projekt megvalósításának feladatához és a megvalósítás során szokásos menedzsment tevékenységek végrehajtásához látnánk, célszerű kellő figyelmet fordítani a projektindítás megfelelő előkészítésére. Tapasztalataink szerint az erre fordított idő és energia a végrehajtás során többszörösen megtérül, míg ennek elhagyása, felületes vagy formális végrehajtása nemcsak elodázhatja a megvalósítást, de komolyan kockázatnak teheti ki a projekt céljainak sikeres elérését is.

A projekt megvalósítása:

Az előző szakaszoktól eltérően a megvalósítás nem egy „egyszeri” tevékenység, hanem a tervezés, a koordináció és kommunikáció, az adminisztráció, valamint a monitoring és riporting feladatcsoportok folyamatosan ismétlődő, egymással időben párhuzamosan is végzett végrehajtása.

A projekt lezárása:

A kitűzött célok elérését követően, a projektet kezdeményező vezetés dönt annak lezárásáról. Célszerű azonban ezt is megfelelő előkészítéssel és módszeres megközelítéssel végezni, az elért célok bemutatásával, az eredményesség, a pénzügyi teljesülés értékelésével zárni.